Német szociális rendszer

2012.10.21. 18:38 porcicus

A VHS (Volkshochschule) egyik fő feladata, hogy a németet tanuló külföldi diákok az integrációs program segítségével képesek legyenek Németországban élni. Ez a héten csütörtökön abban mutatkozott meg a 3 modulban, ahova én is járok, illetve az 5-ben, hogy két szociális munkás jelent meg az órán, egyikük a 27 év alattiakkal, másikuk az "idősebbekkel". Csináltak velünk egy kisebb interjút, ami vicces, mert ugye hát németül kell beszélgetni, de meglepően jól ment. Sőt a szocmunkás csajsziról kiderült, hogy Romániai :) Kedves volt, amikor bemutatkoztam, megismerte a nevemet és megkérdezte, hogy magyar vagyok-e, mert ő sokat járt Magyarországon, és onnan ismeri az Eszter nevet. Na de a lényeg, mindenki kapott időpontot az irodájukba, ahol bármilyen témát megbeszélhetünk velük. Tudnak segíteni a továbbtanulásban, munkakeresésben, ha valamilyen problémád van a bürokráciával, stb. Szuper jó segítség, a tanárom szerint sokaknak segítettek már. Így, be is viszem a diplomámat majd, meg felkészülök kérdésekkel a társadalombiztosítás témában is. És természetesen ez a tanácsadás ingyenes. Valamint az 5-ik modulban is megismétlődik... hát így könnyebb az élet, valószínűleg az államnak is kifizetődőbb, ha a bevándorolt pereputty legalább a saját dolgait eltudja intézni a hivatalokban.

A bejegyzés trackback címe:

https://eszter.blog.hu/api/trackback/id/tr964861471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása