November 9-én, este fél hétkor érkeztem a stuttgarti repülőtérre. Ami húúú de nagy! És milyen szép! Aztán összefutottam egy annyira jó képű sráccal, hogy haza is mentem vele. Azóta is nála vagyok ;)
Mivel aznap délelőtt adtam le a szakdolgozatomat az egyetemen, és délután háromtól lehetett becsekkolni a reptéren, eszméletlen sok időnk volt anyával és Istvánnal, amit el kellett cseszni. Hát elcsesztük azt az időt valahogy. Fél négykor mentem be a váróba, ahol egy végtelen hosszú és fárasztó órát kellett várni a melegben, ahol 500 Ft fél liter víz. Ekkor már olyan fáradt voltam, hogy a fejem lángolt a vállam pedig majd' leszakadt. A beszállás izgis volt és egyszerű, ajánlom másoknak is, ha lehetősége van online becsekkolni, tegye meg, mert maga nyomtatja a beszállókártyáját és a Germanwings-nél helyet is lehet foglalni. Így kerültem a jobb szárny mögé, az ablak mellé. A nap lement, de szerencsére éjszaka sokkal szebb a kilátás, ahogy világítanak a városok. Sőt amikor a felhőréteg fölött repültünk a Hold ezerrel megvilágította azt, és csudaszép volt!
A reptéren Miki bácsi várt, hogy S-bahn-nal hazamenjük. Kétszer kellett átszállni, végül egy buszra ültünk fel, ahol a változatosság kedvéért egy öreg néni hangosan (inkább üvöltve) telefonált, közben néhányszor a fogát is szívta a gusztustalanság kedvéért. De engem nem zavart, Mikivel ellentétben. Úgy látszik itt Németországban is vannak kellemetlen személyek :D A busz szinte házig hozott, feljöttünk megfürödtem, megvacsoráztam és beájultam az ágyba, hogy aztán jól ne tudjak aludni.
Másnap, 10-én, délig aludtam, 4-ig az édes semmittevésnek adtam át magam, 4-kor beindultam gyalog a városba, hogy 5 után találkozzunk Mikivel. Lebattyogtam a hegyről, de sajnos olyan kimerült vagyok, hogy a 2,5 km séta totál felemésztett. Miki bácsim 5 körül feltűnt, vettünk ezt-azt a Stern Centerben és hazasétáltunk a motyókkal. Izgalmas ám, hegynek felfelé, 100 m szintkülönbséget megtenni. Az út közben nem fázik az ember. Hazaértünk, főztem krumplistésztát :P tejfölös uborkasalival :P :P de nem ettünk mert ketten megettünk egy kebapot vacsorára. A továbbiakban beszélgettünk és lefeküdtünk aludni, hogy ismét órákig forgolódjunk és nyavajogjunk, hogy nem tudunk aludni.
Jó újra együtt aludni.
